Egyáltalán
nem gondolom azt, hogy egy 13 éves kárpátaljai gyereknek Ukrajnát a
hazájának kellene tekintenie. Ám azt még kevésbé tartom egészségesnek,
ha „Az én hazám” témáját úgy rajzolja meg, amint ezt a nemrégiben
szervezett gyermekrajz-pályázat egyik beregszászi nyertese tette.
Veszélyesnek és károsnak vélem, ha a szülők-oktatók ilyen szellemben
nevelik a kárpátaljai magyar gyerekeket és súlyosan hibásnak tartom a
zsűri döntését, hogy ezt a rajzot a díjazottak közé sorolta. A haza
fogalma persze a kárpátaljai (és általában a külhoni) magyarok számára
eléggé problematikus, de kellő realitásérzékkel, józan ítélőképességgel
és némi bölcsességgel jó válaszok is adhatók a valóban kényes
kérdésekre.
Felelős magatartású szülőnek-oktatónak
nem szabad elősegítenie azt, hogy a gondjaira bízott tizenéves hamis (és
káros) illúziókba kapaszkodjon. Három pillérre támaszkodó olyan
identitás kiépítésében kell aktívan közreműködnie, amelyben azonos
hangsúlyt kap a szülőföld és annak hagyományai iránti szeretet, a
lakó-ország realitásának az elfogadása és az erős, korszerű
magyarságtudat. E három tényező, ha nehezen is, de összeegyeztethető. Ám
ha ehelyett az eszmélő emberkét a felnőtt az irredentizmus eszméivel
oltja be, azaz olyan nézetekkel, amelyek lehetetlenné teszik az
egészséges és az adott léthelyzetben használható magyarságtudat
kialakulását, akkor a lehető legnagyobb kárt okozza mind a szemléletét
most kialakító serdülőnek, mind annak a közösségnek, amelynek
frusztrált, beilleszkedni képtelen, hamis valóságképpel viaskodó
tagjaként képtelen lesz értelmesen és hasznosan megélni kisebbségi
helyzetét. A hamis történelmi nosztalgia üres illúzióin ringatózó torz
magyarságtudat mindenütt zsákutcákba vezet, de Ukrajna vaskos
valóságával ütközve sérülésen és kudarcon kívül mást nem eredményezhet.
Miközben megszakad a szívem a beregszászi templom köré egy rég
elveszett, lassan száz éve mélyre süllyedt ország határait rajzoló
tizenháromévesért, aközben dühöt érzek azokkal a felnőttekkel szemben,
akik a teljesen hamis hazakép kialakulásáért felelősek.
Igaz, mindezen olyan nagyon nem lenne
szabad csodálkoznom: az elmúlt hónapokban a szülők generációjához
tartozó kárpátaljai irodalmár és újságíró kollégáim közül ötöt (!)
kellett kizárnom ismeretségi körömből a közösségi portálon. A
beregszászi költőnő az EU-zászlót égető jobbikosok videóját
népszerűsítette egyetértőleg; egy beregszászi lap vezető szerkesztője és
egy író-költő-újságró meg éppen hogy ennek a pártnak a tagjaival
fotózkodott látható büszkeséggel; a viski tollforgató elvakult
nacionalizmusában az „oláhok, tótok és rácok” „kitenyésztéséről”
beszélt; országos lapunk vezető munkatársa rendszeresen a leguszítóbb
magyar internetes portál cikkeit osztotta meg cigányozó és zsidózó saját
hozzászólásai kíséretében. Mindegyiküknek elmondtam, hogy az az
eszmerendszer, amelyhez csatlakoztak, nem emeli fel a magyarságot,
ellenkezőleg: a mélybe taszítja – ám ha a történelmi példáknak nem
hisznek, nekem ugyan miért hinnének. És miért ne örvendeznének azon a
rajzon, amely engem végtelenül szomorúvá tett.
mi segítheti a laptop-használatot?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése