2012/11/08

Együtt 2014 - talán mégis lesz ütőképes ellenzék

Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke október 23-án elmondott beszéde óta a figyelem középpontjában áll. Egyre több szó esik az általa fémjelzett egyesület, a Milla és a Szolidaritás közös Mozgalmáról, az Együtt 2014-ről is, amelyet, bár még nem alakult párttá, a legújabb közvélemény-kutatások máris a legnépszerűbb ellenzéki erőként jegyzik.

November 11-i sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon elmondta: szervezetük és a Milla Egyesület még bejegyzés alatt áll, ezért nem lehet hozzájuk csatlakozni. Ugyanakkor sokan szeretnék kifejezni támogatásukat, egyetértésüket a választói mozgalom alapelveivel és céljaival, ezért aláírásgyűjtést indítanak.

A nyilatkozatot eddig csaknem száz közéleti személyiség írta alá, csütörtöktől pedig bárki megteheti ezt a Magyar Szolidaritás Mozgalom kitelepülésein és az interneten.

A választói összefogást támogató nyilatkozatot a tervek szerint harminc városban, Budapesten 15 ponton, illetve internetes felületen lehet majd aláírni. Az utcai aláírásgyűjtést a Szolidaritás szervezi. A nyilatkozatot eddig csaknem száz közéleti személyiség írta alá.

Az Együtt 2014 vezetői a sajtótájékoztatón azt mondták: nem kihívói akarnak lenni a demokratikus ellenzéki pártoknak, hanem az összefogásukat akarják megteremteni. Az LMP-t az elsők között fogják megkeresni, hogy csatlakozzon az összefogáshoz, mondta Bajnai. Hozzátette: az MSZP 1,2 millió szavazójára is szükség lesz a kormányváltáshoz.

Azt is közölték, hogy az LMP lesz az első parlamenti párt, amelyet az Együtt 2014 választói mozgalom megkeres az együttműködés érdekében. Juhász Péter, a Milla Egyesület elnöke ezt az MTI kérdésére válaszolta. Azt mondta: üdvözlik, hogy Jávor Benedek LMP-frakcióvezető szerint pártjának el kellene kezdeni a tárgyalásokat az Együtt 2014-gyel.

A választói mozgalom még az LMP jövő hétvégi kongresszusa előtt megkeresi az ökopártot a tárgyalások megkezdése érdekében. A Milla természetes szövetségesének tekinti az LMP-t a politikai kultúra megváltoztatásában, és nagyon fontosnak tartja részvételét az együttműködésben – jelezte.

Juhász Péter szintén kérdésre azt mondta: az MSZP-vel „még tisztázandó” a viszonyuk, ezért nem tud válaszolni arra, hogy mikor kezdeményeznek tárgyalást, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval viszont szerinte jelenleg nincs dolga az Együtt 2014-nek, mivel a volt miniszterelnök a Millával „nem szeretne közösködni”.

Bajnai Gordon ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az MSZP-re szükség van a választói összefogásban.

Forrás: Megjelent PR-cikkek