A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bevándorlás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bevándorlás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015/07/18

Szeressétek a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok

Az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség közleményt adott ki június 16-i keltezéssel Budapesten a menekültek ügyében, amelyben azt is leírják, hogy mire van szükségük a menekülteknek. Forrás: oltalom.hu


Iványi Gábor közleménye a menekültek ügyében

„Szeressétek azért a jövevényt; mert ti is jövevények voltatok…” (5 Mózes 10,19)

Az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség közleménye a menekültek ügyében


Az Oltalom Karitatív Egyesület és a vele több mint negyedszázada együttműködő egyház, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elkötelezett a menekültek emberséges ellátása mellett.

A kultúrnépek ősidők óta képviselték azt (a Bibliában is rögzített) örök elvet, hogy az alapvető emberség, segítség még az ellenséget és a hadifoglyokat is megilleti, nemhogy a gyermekekkel menekülő civileket. Ezért az Oltalom Karitatív Egyesület is az Egyházzal együtt, megalakulása óta, folyamatosan támogatja a Magyarországon átutazó vagy itt menedéket kérő külföldieket, nemre, korra, vallásra és egyéb szempontra tekintet nélkül.

Teljes elismeréssel és tisztelettel támogatunk ugyanakkor minden hasonlóan tevékenykedő civil csoportosulást, szervezetet vagy a feladatát tisztességesen ellátó hatósági tényezőt.

Megköszönjük azok önzetlen támogatását, akik eddig pénzt vagy természetbeni adományokat bíztak ránk. Eddig mintegy kétmillió forint értékben kaptunk célzott pénzadományt. Sokan hoztak takarót, matracot, ruhafélét, bébiételt, gyümölcsöt, ivóvizet és egyebet. Mi magunk is raktárkészleteinket és felszabadítható pénzforrásainkat folyamatosan biztosítjuk az érintettek számára.

A Budapest, VIII. Dankó u. 11. szám alatti egyházi központunk és felsőoktatási intézményünk, a Wesley János Lelkészképző Főiskola portáján , a hét minden napján napi 24 órában  készek vagyunk fogadni adományokat. Nem túl tágas raktározási lehetőségeinket (az oktatási idő szünetében tantermeinket is) az adományozóknak, illetve az együttműködő civil szervezeteknek is készségesen biztosítjuk.
Telefonon információt a +3670 459-3681 és a +3670 372-5936 számokon lehet kérni.
Számlaszámunk: Oltalom Karitatív Egyesület, K&H 10400140-00026699-00000006, ezen „menekültek” jelzéssel lehet felajánlani pénzadományt. Szegedi Osztrovszky utca 1. szám alatti iskolánk is fogad hétköznap 8.00 és 16.00 óra között adományokat.
Szegedi egyházközségünk Bokor u. 5. szám alatti központját is az étel-előkészítő civilek rendelkezésére bocsátottuk. Az ide beérkező adományokat is a szegedi és Szeged környéki területeken humanitárius tevékenységet végző szervek és civilek támogatására fordítjuk.

2015/06/26

Kulturális sokféleség és bevándorlás

Értesítés, felkérés - szakmai párbeszéd -  - A kulturális sokféleség és a bevándorlás - magyarországi kisebbségek - szakmai fórum - MTA Budapest: Ankét Magyarország kulturális sokszínűségéről 


Mit jelent számunkra a multikulturalitás?


Az MTA TK Kisebbségkutató Intézet szakmai fórumot kezdeményezett a magyarországi és a Kárpát-medencei kisebbségi, nemzetiségi csoportokkal kapcsolatos közbeszéd jellegzetességeiről, illetve a kulturális sokszínűség magyarországi helyzetéről és jövőbeli esélyeiről. Az elmúlt évtizedekben többféle megközelítés volt hatással a kisebbségekkel kapcsolatos kérdések értelmezésére, mint például a kisebbségi és emberi jogok, a multikulturalizmus, a társadalmi integráció és az egyenlő bánásmód,  nemzetfogalom etnicizálódása.

Az egyes paradigmák eltérő társadalomképet, illetve a kisebbségi közösségek és a többségi nemzet között eltérő viszonyokat feltételeznek, s mindezekkel kapcsolatban tisztázni kell a tágabb nemzetközi környezettel való összefüggéseket is.

A fentiekkel összefüggésben egy szélesebb szakértői kör képviselőit szólítjuk meg, hogy fejtsék ki véleményüket a kulturális sokszínűségről és az etnikai kisebbségek helyéről a társadalomban. Mindenkihez az alábbi kérdéssort juttattuk el, s a beérkezett válaszokat névvel tesszük közé honlapunkon.

1.  A kulturális sokféleség eltérő fogalmakkal írható le (kulturális sokszínűség, a megosztott kultúrájú társadalom és a multikulturalizmus), és kialakulása is eltérő társadalmi és történelmi előzményekhez köthető (migráció, politikai változások, gyarmatbirodalmak felbomlása, országhatárok megváltozása stb.). Van-e Ön szerint a kulturális sokféleségnek egy speciális közép-európai formája?

2. A kulturális sokféleséget támogató nemzetközi politikai és morális normák (pl. az EU vagy az UNESCO kulturális diverzitásról szóló dokumentumai) hogyan befolyásolják az egyes államok belpolitikai vitáit? A jelenlegi magyarországi nemzet- és kisebbségpolitika milyen hatással van a magyarországi nemzetiségek, különös tekintettel a romák emancipációjára, illetve a Kárpát-medencei magyar kisebbségi közösségek kulturális identitásának megfogalmazására? 

3. Van-e konfliktus a globalizációval és a politikai integrációval (pl. az EU integrációval) együtt járó kulturális folyamatok és a nemzeti identitás megőrzésére irányuló igyekezetek között? A konfliktus kezelésével kapcsolatos megoldásokat hogyan értékelné az EU-n belüli, illetve az EU-n kívüli európai országok esetében?

4. Magyarországon alig van olyan család, amelyet ne érintene, vagy érintett volna az asszimiláció, vagy a ki-, illetve bevándorlás valamilyen formája. Ön szerint ennek van-e hatása a kulturális identitásra, a hazához és az Európai Unióhoz való viszonyra?

5.  Hogyan befolyásolja a magyar társadalom közérzetét a menekültek, bevándorlók, vendégmunkások jelenléte? Milyen szerepe van ebben a saját tapasztalatnak, illetve a médián keresztül közvetített politikai diskurzusnak?