Pánikban vagyok, mert a Magyar Virtuális Köztársaság egyre kevésbé tűnik fenntarthatónak. Amíg az ember csupán azt tapasztalta, hogy egyre inkább nemcsak idegen, hanem gyomorforgatóan taszító is számára az az uralkodó politikai kurzus, amely a reális Magyarországon lassan minden maga alá kapar és mindenbe belehatol - de ezzel szemben áll egy másik, egy normális, liberális és demokratikus szellemi Magyarország, addig lehetett még ebbe mindannyiszor pánikszerűen visszamenekülni, ahányszor nagyon szembeötlöttek a gyűlöletes jelenségek. Magyarán: a Virtuális Köztársaságnak volt miből táplálkoznia, mert látszottak nemcsak a normális emberek, hanem azok a társadalmi erők is, amelyek ellenszegültek a Horthy-korszak restaurációjának, a rasszizmusnak, antiszemitizmusnak, idegengyűlöletnek, homofóbiának. Ám utóbbiakból, úgy tűnik, egyre kevesebb akad, mérvadó személyiségek kezdenek elvtelenül taktikázni, másik elmismásolják vagy elhallgatják valódi gondolataikat. A társadalom egészséges ellenálló képessége alapjaiban roppant meg, mert a normális részét is eluralta a képmutatás, cinizmus, arrogancia, hatalomvágy, nyerészkedés...
Normális helyzet, hogy mostanra már egy icipicit szimpatikus párt se létezzen a politikai palettán? Hogy már nemcsak azok ellenszenvesek, akik az értékrendszeremmel ellenkező világnézeti és politikai szemléletet vallják magukénak, hanem azok is, akikkel elvben azonos elvi platformon állok. Róluk is ki kell derülnie, hogy tisztátalanok, önérdekűek, hatalomhajhászók? Hát nincs egy fűszál a tors közt kelőben?
Nincs. Lélektani szempontból Magyarország már nem a biztos hely, nem a védelmet nyújtó pánikszoba, hanem ellenkezőleg: maga a fenyegetés, maga a pánik kiváltója. És én pánikban vagyok, mert a magam-építette virtuálé már nem kap visszaigazolást a valóságból. Már semmi sem kecsegteti azzal, hogy továbbra is fenntartható lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése