2012/10/24

Bajnai Gordon beszéde - október 23., Milla-tüntetés

Átvéve innen: Haza és Haladás blog 

Bajnai Gordon beszéde a Milla október 23-i tüntetésén

Honfitársaim!

Köszönöm a meghívást! Köszönöm, hogy elmondhatom, mit gondolok közös ügyeinkről.

Nehéz döntés volt a nézőtérről visszajönnöm a színpadra. Hiszen legutóbb, március 15-én is itt voltam, együtt veletek. Akkor ott álltam, ebben a sokszínű sokaságban: demokraták és hazafiak között – ennyit tudtam a mellettem állókról. Azt nem, hogy miben hisznek, kire szavaznak. De azt igen, hogy jogállamban akarnak élni és szeretik a hazájukat.  Ennyi elég volt akkor és ennyi elég most is.

Elég, ahhoz, hogy kiálljak erre a színpadra. Kiálljak mindazokért a dolgokért, amelyek összekötnek bennünket.

Tudom, egyszer azt mondtam, nem vagyok politikus. Akkor úgy is gondoltam. Egy normális, jól működő országban ugyanis nem kell mindenkinek politikusnak lennie.

Még akkor is hittem benne, hogy Magyarország ilyen hely lehet, amikor átadtam a hivatalomat. Az elmúlt két év azonban keserű ébredést hozott. A hazánk megint olyan hely lett, ahol utcára kell menni a jövőnkért és utcára kell menni a jogainkért. Ahol politizálnia kell annak is, aki csak egyszerű polgár, „civil” akar lenni.

Politizálnom kell nekem is, nem tehetek másként.

Most azért jöttem fel újra a színpadra, mert azt értettem meg és azt akarom most elmondani nektek, hogy 2014 nem csupán a következő választás éve: 2014 Sorsforduló lesz!

Olyan döntés, amely újabb negyedszázadra meghatározza a jövőnket. Márpedig a következő 25 év az én nemzedékem számára az aktív élet hátralevő része; a gyerekeink nemzedékének pedig az élet legfontosabb, mindent eldöntő szakasza. És mi nem olyan országot akarunk a gyerekeinknek, amelybe egyszer talán majd jó lesz visszatérni – hanem olyat, ahonnan nincs miért elmenni.

Ezért kellett ma találkoznunk! Ezért nem hagyhatjuk, hogy a sorsunkat már megint széthúzás, megosztás, korrupció, kisszerűség vagy ostobaság döntse el!

És ezért alapítottuk meg társaimmal a Haza és Haladás Egyesületet: hogy ösztönözzük, szervezzük és programmal támogassuk a változást akarók összefogását.

Biztosan tudom, sokan vannak itt olyanok, akik már 2010 áprilisában is a változásra voksoltak. Jó okuk volt rá. Alapos okuk, mert azt akarták, hogy egyszer s mindenkorra vége legyen a korrupciónak; mert, meg akartak szabadulni a rossz kompromisszumoktól, a kapkodó és félbemaradt reformoktól, a beteljesületlen ígéretektől.

És mindenekelőtt meg akartak szabadulni az előző 10 év állandósult politikai háborújától, amely minden kérdésben megosztott és szembefordított minket, magyarokat.

Sokan már 2010-ben sem pártokra szavaztak, hanem a változásra. Ők bíztak és megcsalattak. Általuk győztek, és most ellenük kormányoznak.  Bizony: 2010 áprilisának fideszes szavazói ma már tudják, szavazatukért azt kapták jutalmul, amit a többiek büntetésül.

Mert Magyarországnak olyan kormánya lett, amelyért bocsánatot kell kérnünk a világtól. De leginkább egymástól és a gyermekeinktől.

Ez a kormány módszeresen, csigolyánként törte el a magyar demokrácia gerincét.

Ez a kormány hűbérurai között osztja fel az országot. A hűbérurak a politikai hatalomból pénzt csinálnak, a pénzt még nagyobb hatalomba fektetik be, hogy abból végül még több pénzt csináljanak. Így megy ez, oda-vissza. Az állam a korrupció eszközévé vált.

Ez a kormány úgy osztja el a javakat, hogy a gazdag gazdagabb legyen, a középosztálybéli szegényebb. És aki szegény, az a legszegényebb.

Ez a kormány 1 millió új munkahellyel kecsegtetett és most azért indít munkahelyvédelmi programot, hogy saját intézkedéseitől védje a megmaradt állásokat…

Ez a kormány az oktatási reformjával a szegényeket kizárja az előre jutásból, a tehetségesebbeket pedig elüldözi az országból.

Ez a kormány úgy kér újabb és újabb áldozatot a jelenben, hogy közben két végén égeti a jövőnket.

Ez a kormány erősnek hirdeti magát, pedig csak erőszakos. De mi tudjuk: az erőszak a gyengék végső menedéke. Ez a kormány pedig gyenge. Nemcsak az a baj vele, hogy felrúg minden szabályt, hanem az, hogy még így is eredménytelen.

Ez a kormány biztonságot, nyugalmat és gyarapodást ígért a szavazatokért. Most az országban mindenütt félelmet, kilátástalanságot és az elszegényedést látunk. Ez a kormány a kudarcok kormánya.

Ennek a kormánynak mennie kell!

2012/10/23

Együtt 2014 - választói mozgalom - megalakult!

Együtt 2014 néven választói mozgalmat hoztak létre civil szervezetek

Együtt 2014 elnevezéssel közös választói mozgalom megalakulását jelentették be az egyesületté alakult Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla), a Magyar Szolidaritás Mozgalom, valamint a Haza és Haladás Egyesület együttműködésével a Milla október 23-i budapesti rendezvényén, amelynek szónokai szinte egyöntetűen az Orbán-kormány távozását sürgették.
 
Juhász Péter, a Milla elnöke azt mondta, hogy nem csak tagokat, hanem szövetségeseket is keres az együttműködéshez. Már nem elég segíteni a rendszer áldozatait, a rendszert kell megváltoztatni - fogalmazott.
Az Együtt 2014 választói mozgalom egy nyitott és befogadó együttműködés kíván lenni, amelyben nem a pártokat, hanem a választókat kívánják megszólítani - mondta Juhász Péter, hozzátéve, hogy a Milla nem a pártok ellen, de nem is értük jött létre. A sima kormányváltás már nem elég, új Magyarországot, új egyetértést, új politikai kultúrát akarnak, amely az együttműködésre és a szolidaritásra épül - hangsúlyozta.


Juhász Péter véleménye szerint másfél év múlva leváltják "az Orbán-Simicska rezsimet", amelyben "testet ölt, ami bűn és hiba volt az elmúlt két évtizedben". A Milla elnöke szerint az elmúlt két évtized valamennyi kormánya felelős a mostanra kialakult helyzetért, ám elismerte, hogy nem egyenlő mértékben.
Kónya Péter, a Szolidaritás társelnöke felszólalásban második rendszerváltást ígért 2014-ben. Mint mondta: az ország 640 településén vannak aktivistáik, akikkel segíteni kívánják az Orbán-rendszert leváltani kész politikai erők összefogását.
A Szolidaritás elkészítette programját, és mindent el fognak követni annak érdekében, hogy a demokraták közös jelölteket állítsanak a 2014-es választásokon. Olyan új alkotmányt akarnak, amelyet népszavazással erősítenek meg - mondta a szervezet társelnöke.

Kónya Péter bírálta Orbán Viktort, aki - álláspontja szerint - "Erdélyből idehozott gyerekekkel parádézik gátlástalanul - ez politikai pedofília". A Szolidaritás társelnöke szerint a fiatalok 1956 óta nem látott számban hagyják el az országot, ahol korlátozzák a sajtószabadságot, megszüntették a fékek és ellensúlyok rendszerét, miközben "szélsőjobboldali szabadcsapatok fenyegetik azokat, aki származásukat nem tudják visszavezetni a turultojásig".

Tamás Gáspár Miklós filozófus beszédében úgy fogalmazott, hogy 1956-ban a nép nem akarta a Horthy-rendszer és a 3 millió koldus Magyarországának restaurációját, ahogyan most sem akarja. Álláspontja szerint tisztelnünk kell magunkat és egymást, még akkor is, ha el akarják venni a szabadságunkat és soha többé senkiről sem szabad megfeledkeznünk.

Balavány György újságíró szerint "a 22 éve ránk rohadt működésképtelen rendszert le kell váltani". A rendszerváltás óta mindig választott és önjelölt messiások mondták meg, hogy mit kell tennünk. A békemenetben nem a demokraták ellenségei vonulnak, hanem jó szándékú, de megtévesztett emberek - tette hozzá.

Ungváry Rudolf közíró szerint, miközben "a kormány nemzeti együttműködést hirdet, lenyúl mindent, amit csak ér: médiát, igazságszolgáltatást és termőföldet". Úgy vélte, néha akkor is szembe kell szegülni, ha ez reménytelennek látszik, ma pedig ez könnyebb feladat, mint 1956-ban volt.

Antoni Rita és Lovas Nagy Anna, a Nők Lázadása csoport nevében úgy fogalmazott, hogy ezt a "szégyenkormányt" le kell váltani. Vissza kell fordítani az országot arról az útról, amely gyermekszegénységhez vezet.
Kelemen Attila erdélyi újságíró, a Transindex főszerkesztője szerint a magyar-magyar határ sokkal kényesebb a román-magyarnál, mert az előbbit a hazai politikum újra és újra felépíti. A mindenkori politikai nézetek határozzák meg a határon túli politikát, ennek hosszú távú haszna nincs. Kolozsvárról nézve Budapest van határon túl - fogalmazott.

S. Kállai Szilvia újságíró szerint magyarnak lenni sosem volt genetikai kérdés. A magyarországi cigányok is magyarok, hiszen ide születtek. Kormányok jöttek-mentek, ám összességében nézve a romák felett mintha megállt volna az idő. Sokan azonban a nem-cigányok közül is hasonló helyzetbe kerültek - tette hozzá.
A Milla rendezvény hallgatósága az Erzsébet híd pesti hídfőjétől a Petőfi Sándor utcáig sűrűn állt. A beszédek közben többször felhangzott az "Orbán, takarodj!" rigmus.



MTI

Élő videó-közvetítés - 2012. október 23-i tüntetés

Kormánybuktató tüntetés - BUDAPEST, 2012. okt. 23.

Az élő adás végeztével a teljes, 3,5 órás felvétel megtekinthető (katt az indító háromszögre. Nehezen indul, türelem)


Október 23 - tiltakozás az Orbán-rezsim ellen


15.00-tól: Szabad sajtó útja, a Milla rendezvénye, amelyhez a Szolidaritás is csatlakozott.

Beszédet mond Antoni Rita (Nők Lázadása csoport), Bajnai Gordon (volt kormányfő, Haza és Haladás), Balavány György (újságíró), Juhász Péter (Milla), Kelemen Attila (Transidex, újságíró), Kónya Péter (Magyar Szolidaritás Mozgalom), Lovas Nagy Anna (Nők Lázadása csoport),  S. Kállai Szilvia (újságíró), Tamás Gáspár Miklós (közíró, filozófus), Ungváry Rudolf (író, publicista)


2012/10/19

Bajnai Gordon visszatérése - megalakult a Haza és Haladás Egyesület

Megtörtént az, amire a demokratikus ellenzék oly régóta vár. Visszatér a politikai életbe az a személyiség, akit sokan Orbán Viktor egyetlen esélyes kihívójának tartanak, s aki talán képes integrálni a kormányellenes baloldali és liberális erőket, beleértve a civil mozgalmakat is. Miután bejelentette, hogy beszédet tart a Milla-szervezte október 23-i tüntetésen, pár nappal később az általa vezetett alapítvánnyal megegyező nevű egyesületet alapított társaival.

2012. október 17-én délután - zárt ajtók mögött - hivatalosan is megalapították a Haza és Haladás Egyesületet, amelyet Bajnai Gordon vezet, az alapítók között pedig a volt kormányfő egykori miniszterei mellett Felcsuti Péter és Szigetvári Viktor is szerepel - közölte a Népszabadság. A lap szerint az alapítvány Seregély utcai székhelyén formálisan is elfogadták az egyesület alapító okiratát és alapvetését, majd pedig aláírták a bírósági bejegyzéshez szükséges papírokat.

Korábban az atv.hu azt közölte, hogy nem a Milla jelenti Bajnai Gordon politikai visszatérésének bázisát, hanem az általa létrehozott új egyesület. A portál értesülése szerint az új egyesület jelenti majd a kereteit a volt miniszterelnök politikai tevékenységének. A beszámoló szerint a Bajnai-stáb koncepciója az, hogy az Orbán-kormány vitatható teljesítményű gazdaságpolitikáját, különösen a közgazdászkörökben élesen bírált "matolcsyzmust" kívánják ellenpontozni.

Bár az atv.hu azt közölte, hogy Bajnai stábjában szerepet kaphat Urbán László, aki az első Orbán-kormány pénzügyminiszter-jelöltje volt, a hvg.hu információi szerint azonban Urbán semmilyen Bajnai által vezetett, létező vagy a későbbiekben létrejövő szervezetnek nem tagja, és nem is lesz az, viszont szakmai koordinátorként közreműködik a Haza és Haladás Alapítvány gazdaságpolitikai projektjében.
A Népszabadság információi szerint az alapítók között olyan nevek szerepelnek, mint a már hivatkozott Felcsuti Péter, a Bajnai-kormány egykori pénzügyminisztere: Oszkó Péter, a volt külügyminiszter Balázs Péter, az egykori kabinet- és kampányfőnök Szigetvári Viktor, a kommunikációs szakember Gyurkovics Tamás vagy épp a Népszabadság korábbi főszerkesztője, Vörös T. Károly.

A lap értesülései szerint az egyesület tisztségviselői a lehető leghamarabb megteszik a bírósági bejegyzéshez szükséges jogi lépéseket, a szervezet pontos céljáról és lehetőségeiről pedig Bajnai Gordon fog bővebben beszélni a Milla október 23-i tömegdemonstrációján.