2012. augusztus 25., szombat

Beavatkozni a valóságba

Művészi értékűnek én azt az alkotást tartom, amely nem csupán megragadja a létezés komplexitását, hanem elménkben olyan intenzív létezésű képzetet hoz létre, amely képes az objektív valóság szubjektív észlelését élményszerűvé tenni. Azaz: a művészet nem csupán ábrázol, hanem létrehozza az ábrázolás képzetes objektumát, amely elménkben megképződve beavatkozik valóságészlelésünkbe.

Igen szoros kapcsolatban állok a természettel: naponta egyszer kinézek az ablakon. – Ezt évekkel ezelőtt írtam, amikor még életvitelem megengedte, hogy reggelente padlásszobánk ablakán át futó pillantást vessek a radvánci dombokra és a házunk alatt futó Ungra. Mostanra szorosabbra fűződött ez a viszonyunk. Igaz, bő két éve nem néztem ki azon az ablakon, talán éppen ezért történhetett, hogy ami korábban körülvett, azt mára én veszem körbe. Magamba költöztettem a tájat, így egyre tisztábban látom kontúrjait. És egyre bizonyosabb vagyok abban, hogy a természet látványa nem annyira vizuális, sokkal inkább intellektuális élmény. A hegy, a rét, a folyó tömény gondolatisággal terhes. Puszta látásuk távolságot parancsol, bármennyire elszántan is szemléljük őket, ellenállnak a fürkésző tekintetnek. Ám gondolataink előtt megnyílnak, és az igazán bensőséges viszony akkor alakul ki, amikor közelébe jutunk rejtett jelentésüknek. Amióta nem kifelé, hanem befelé figyelek, azóta többet tudok a tájról. És azt is pontosan érzékelem, amint objektumai, mintegy mellékesen, a szép fogalmát is megképezik bennem. »tovább

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése