2012. március 21., szerda

Apám újabb tyúkja


Constans Siverick:
Mese felnőtteknek, avagy:
Apám újabb tyúkjának története

Hol volt, hol nem volt, a Lajtán és Kárpátokon innen, volt egyszer egy Köztársaságtalanított ország és annak egy köztársaság nélküli köztársasági elnöke… Mesénk főhőse sokat próbált hős volt, igazi legény a gáton. Úgy forgatta a párbajtőrt, mint rajta kívül kevesen széles e világon. Nyert is lovagi tornát az Óperenciás tengeren innen (Münhenben) és túl (Mexikóvárosban) is.
Ám amikor az ifjonti hév elfogyott, hősünk új pályára lépett, ahol szintén sikert sikerre halmozott.
De hősünk nem volt megelégedve számtalan fényes sikerével, és a sportolói babérok mellé tudományos címre is vágott.
Telt, múlt az idő, és a tudományos babérokkal is koronázott, őszülő halántékú mesehősünkről egyszer kiderült: tudós címét bizony lopott anyagból szerezte magának, becsapva nagyhírű egyetemi urakat. Hősünk azonban szembenéz a vádakkal – kard ki kard! –, s váltig tagad: a vitatott mű minden sorát ő, csakis ő írta egyedül.
Itt most egy másik mese és annak párhuzama jut eszembe. A gyerekek jól ismerik azt másik mesét, a Lázár Ervinét: Bruckner Szigfridről, a költői versenyről és az Apám tyúkjáról. Akik mégsem ismernék, azok kedvéért felidézzük, hogy a Négyszögletű Kerek Erdőben kiírt versíró pályázaton Szigfrid költői elismerésre vágyott (engedjék meg, hogy ezt a részt hosszabban felidézzem):
„Ej, mi a kő! Tyúkanyó kend
a szobában lakik itt bent?
A reakció nem maradt el:
– Állj – mondta Mikkamakka, ezt nem te írtad!
– Hát kicsoda? – háborgott Bruckner Szigfrid. Ki az ördög írta volna, itt van, nézd meg a papírt, nem az én írásom ez?!
– Jó, jó – vágott közbe Mikkamakka –, de ezt már régen megírta Petőfi Sándor (…).
– Na jó – mondta Bruckner Szigfrid. – Tudok én mást is. (…)
Ej, kend, tyúkanyó, mi a kő,
itt bent lakik a szobában.
– Hahó – hadonászott Aromo – , ugyanazt mondod kitekerve! És ráadásul rím sincs benne.
– Rímnek kell benne lennie? – kérdezte Bruckner Szigfrid Mikkamakkát.
– Hát nem árt – mondta az –, de ne az Anyám tyúkját mondjad. Akárhogy forgatod, úgyis ráismerünk.
– Na jó – mondta Bruckner Szigfrid –, akkor nem az Anyám tyúkját mondom. Elkezdte:
Apám tyúkja. Írta Bruckner Szigfrid.
Ej, tyúkapó, mi a kő, itt bent
lakik a szobában kend?
– Megölni, lelőni, szétvágni, elzavarni, kirúgni, szétfűrészelni! – dühöngtek a többiek.
– Így nem lehet szavalni! – háborgott Bruckner Szigfrid.
– Bizony nem, mondta Mikkamakka. – Jobb is, ha abbahagyod. Itt csalással nem élsz meg.”
Eddig az idézet és a mese. A tanulság pedig, ha ezek után még lennie kell, annyi: nagy kár, hogy komoly, magukat tudósnak álcázó felnőttek már nem olvasnak meséket; talán ezért van az, hogy bár Bruckner Szigfridnek esélye sem volt a győzelemre, a meséken kívüli valóságban akár az Apám tyúkjával is babérokat lehet aratni.
Pedig jó volna ismerni a meséket, legalább a klasszikusokat, hiszen mennyi tanulság lakozik bennük! Például Andersen meséjéről a császárról meg az ő új ruhájáról, melyben mindenki: a dicső kamarás urak és más udvari emberek, sőt maga a császár is úgy tett, mintha nem azt látná, amit lát, mert ellenkező esetben, hogy a klasszikus meseírót idézzem: „a többiek a tisztségére méltatlannak vagy földbutának tartanák” őket.

Vendégposzt. Írta: Constans Siverick

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése